1.-2. Fejezet

 

Első fejezet

 

Fordította: Aemitt

 

Érzem, hogy valaki megérinti a könyököm, és balra pillantok, miközben Ben rám mosolyog.

– Mi az? – mondom.

– Kara téged bámul – suttogja, mintha bárki is hallaná.

A munkahelyünk kis konyhájában vagyunk, rajtunk kívül senki más nincs itt. A konyhasaroknak azonban nincs ajtaja, így az iroda többi része is belátható. Unalmas kis fülkék, mert a főnökünk nem akarja, hogy munkaidőben zavarjanak minket. Aha. Hát persze.

Kara fülkéje azonban erre néz, és látom, hogy megfordul a székében, és errefelé néz. Mindig ezt csinálja, amikor a konyhában vagyok, mert nem lát engem, amikor a saját fülkémben vagyok.

– Igen, így van – mondom közömbös hangon. Miután ez elhagyja a számat, rájövök, hogy talán túl közömbösnek hangzik. Talán mint egy seggfej. De Ben állandóan ezzel a nővel nyaggat, és ez lassan az idegeimre megy.

– Nem érdekel? – kérdezi Ben. – Ugyan már. Gyönyörű és kedves. Fogadok, hogy el akar hívni randira, de túl szégyenlős ahhoz, hogy kimondja.

– És mit akarsz, mit tegyek? – Továbbra is a kávéfőzőre koncentrálok, ahogy az fekete folyadékot tölt a csészémbe. Azt hiszem, ez ma már a harmadik csésze. Vagy talán az ötödik? Nem, ez a harmadik, mert a szívem még nem dobog a mellkasomban, mint egy kibaszott őrült, szóval jól vagyok.

– Hívd el randira – javasolja Ben.

Amikor a kávéfőző csipog, a csészéért nyúlok, és kiveszem. Továbbra sem veszek tudomást Benről, inkább megkerülöm, és a hűtőhöz megyek tejért, majd lassú és megfontolt mozdulattal töltöm fel a csészémet, csak hogy egy kicsit elkeserítsem. Tudom, mennyire nem szereti, ha nem kapkodom el a dolgot ahelyett, hogy válaszolnék a kérdéseire.

– Ezt nem fogom megtenni.

– Miért nem?

– Mert nem akarom.

– Mi a baj Karával?

Szememet forgatom, kezdek dühös lenni. – Nincs vele semmi baj. Teljesen rendben van. Csak nem érdekel.

– Aha, oké. – A hangja hitetlenkedő.

– Tudod, lehetséges, hogy egyszerűen nem érdekel egy nő, még akkor sem, ha teljesen lenyűgöző.

Ben felnevet, és megrázza a fejét. – Ezt mondogatod folyton, Levi. Próbállak összeboronálni valakivel, de te minden nőt visszautasítasz, akit az utadba hozok.

– Akkor ne hozd őket az utamba. – Vállat vonok.

– Nem azt mondtad, hogy szeretnél szexelni? Hogy belefáradtál a kis kezedbe? – Simogató mozdulatot tesz, miközben az ajkai szemétkedő vigyorra görbülnek.

Nem tehetek róla, de felhorkantok. – Az én kezem nem kicsi. És igen, tényleg szeretnék szexelni. Csak nagyon óvatos vagyok, hogy kivel fekszem le.

– Jézusom! – Ben szemei kitágulnak. – Most már még válogatós is leszel? Mi a fene ember?

– Azzal sincs semmi baj, ha valaki válogatós. – Csak részben hiszek a szavaimnak, mert tudom, hogy nem éppen igazak.

Nem Karáról vagy általában más nőkről van szó. Nem akarok seggfej lenni, de nem tudom, hogyan magyarázzam meg Bennek, hogy mostanában egyszerűen nem érdekelnek annyira a nők. Nem igazán tudom kitalálni, hogy miért. Elveszítettem a szexuális vágyam? Vagy talán valami másról van szó?

De ismerem magam, ezért a megérzésem azt súgja, hogy bízzak az ösztöneimben, és csak lapítsak. Ez határozottan stresszel kapcsolatos lehet. Mostanában mást sem csináltam, csak őrült módon dolgoztam, nem aludtam eleget, kávét öntöttem a gyomromba, és aggódtam a bérleti díj miatt.

– Rendben, nem nyaggatlak tovább Kara miatt – mondja Ben, és felemeli a kezét egy „én-feladom” gesztussal.

– Köszönöm! – Belekortyolok a kávéba, remélve, hogy fel fog ébreszteni. Megnézem az időt, hogy megbizonyosodjak róla, nem lustálkodom-e, mert nincs kedvem ahhoz, hogy a főnököm leszidjon, és rájövök, hogy ebédszünet van. Ez azt jelenti, hogy tovább maradhatok a konyhasarokban, és továbbra is nyaggathat Ben.

– Holnap este buliba megyek – mondja Ben, miközben kiveszi az ebédjét a hűtőből. Ben szereti maga elkészíteni a saját kajáját, és szépen becsomagolni Tupperware-ekbe, míg én azt a szart veszem meg, amit csak találok a boltokban, amelyek a cégközpont mellett vannak, ahol dolgozom.

– Oké – mondom.

– Akarsz jönni? – kérdezi. – Már régóta nem tartottál velem.

Igaza van. Utoljára három hónapja fogadtam el Ben meghívását, és még akkor is elég idegesítő mennyiségű győzködés kellett Ben részéről, hogy rávegyen, hogy kimozduljak a házból. Az is kár volt, mert semmi kedvem nem volt szexelni az ottani nők egyikével sem. A partik régebben érdekesek voltak számomra.

Szinte kómába ittam magam, sokat dugtam, és általában jól éreztem magam. Mostanában azonban nem, és nem igazán tudtam megmondani, hogy miért. Egy újabb rejtély, amire időt kell szánnom, hogy megfejtsem.

– Nem, köszönöm – mondom végül.

Ben arca az izgatottból aggódóvá változik, és barna szemei gondterhelten körbejárják az arcom. – Persze... ha te mondod. De jól vagy? Sosem hagytad ki ezeket a bulikat.

– Igen, ez csak a stressz miatt van.

– Ugyanazon a munkahelyen dolgozunk, Levi.

– Az emberek különböző módon érzik a stresszt, ember. – Most már kezdek nagyon védekező hangon beszélni, de valahogy mégis védekezőnek érzem magam, hiszen ő ennyire ragaszkodik hozzá. De ez Ben. Jó szándékú, mindig vigyáz rám, és gondoskodik róla, hogy jól legyek. – Bocsánat! – sóhajtok fel. – Ahogy mondtam, stressz.

Megveregeti a hátamat, és elmosolyodik. – Semmi gond, haver. Nem kell bocsánatot kérned tőlem. Csak szólj, ha van kedved bulizni. Vagy egy forró éjszakára – kacsint egyet.

Rávigyorgok, bár nem igazán értek egyet. Ben jó abban, hogy összehozza az embereket. Nem tudom, hogy a fenébe csinálja, de mindig számíthattam rá, hogy felszed nekem valakit. Most már nem hangzik olyan vonzónak az ötlet.

– Kösz, haver. – Én is megveregetem a hátát, és már kevésbé tűnik aggódónak.

– Megyek, hozok egy szendvicset az utca túloldaláról. Nemsokára visszajövök.

Mondhatni lelépek, mielőtt még megkínálhatna a kajával. Remekül főz, de inkább eszem egy ízetlen szendvicset, minthogy még egy másodpercet maradjak abban a zsúfolt konyhasarokban, és megvitassam a szexuális életemet, vagy annak hiányát. Milyen szomorú egy huszonhat éves pasitól, hogy már nem akar dugni, biztos erre gondol Ben is. Vagy talán ennél megértőbb. Tényleg nem akarok belemenni és kideríteni.

Egyenesen Kara fülkéje mellett sietek el, és mivel nagyon kínosan érzem magam, még csak rá sem nézek, pedig a szemem sarkából látom, hogy rám mosolyog. Szép munka volt. Legyél egy pöcs. Legyél idióta. Kara nem csinált semmi rosszat. Később bocsánatot kérjek? Magyarázzam el neki, hogy nem érdekel? Vagy szarul fogja érezni magát?

Persze, hogy szarul fogja érezni magát, de talán jobb, ha egyszerűen csak távol maradok tőle, és talán meg fogja érteni a célzást, amiben biztos vagyok, mert intelligens és nagyon figyelmes. És most én érzem magam a legszörnyűbb fasznak, amiért még egy kis mosolyt sem küldtem felé. Abba kell hagynom a túlgondolkodást, és egyszerűen csak meg kell vennem azt a kibaszott szendvicset.

Belépek a liftbe, megnyomom a földszintre vezető gombot, és amint megáll, kiszállok, és elindulok a szemközti kisbolt felé. Az itteni szendvicsek egész ehetőek, nem a legfinomabb konyha, de a gyomromnak elég jók.

Miután fizetek, megállok az üzlet előtti egyik magas asztalnál, és beleharapok a szendvicsembe, miközben megnézem a telefonomat. Múlt héten feladtam egy hirdetést új lakótársat keresve, és a jelentkezések őrült módra záporoztak.

Biztos az alacsony lakbér miatt.

Számomra azonban nem elég olcsó, ezért szükségem van valakire, akivel megoszthatom. Nem szeretem megosztani a lakásomat. A tudat, hogy valaki más is lesz közvetlenül az enyém mellett lévő hálószobában, nem igazán tetszik, de nincs más választásom.

Tíz látogatóm volt az elmúlt napokban, de a fele nem vette a fáradságot, hogy visszahívjon, a másik fele pedig visszaigazolta, hogy már nem érdekli őket. Alig telt el egy hét, és máris frusztráltnak érzem magam.

Végigpörgetem a válaszokat, és a homlokomat ráncolom. Némelyikük arra sem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon a kérdéseimre, én pedig tovább görgetek, és nem veszek róluk tudomást. Az egyik megragadta a figyelmemet. Egy Jayden nevű srác, aki úgy tűnik, vette a fáradságot, hogy rendesen elolvassa a hirdetést. Udvariasnak tűnik az üzenet alapján, ami jó. Nem szeretek seggfejekkel foglalkozni.

A szendvicsem utolsó falatját is a számba tömöm, rákattintok az üzenetre, és válaszolok egy kérdéssel, hogy el tud-e jönni este hétkor megnézni a lakást. Péntek este van, és a hétvégére végezni akarok a nagy nézelődésekkel. Úgy tervezem, hogy egyedül élvezem a lakást, amíg még lehet.

Az ebédszünet végeztével visszatérek a fülkémbe és egy kis utazási iroda ügyfélszolgálati asszisztensének unalmas napi munkájához. Amint találok egy lakótársat, azt tervezem, hogy más munkát keresek, olyat, ahol több lehetőség van, ahol fejlődhetek, és nagyobb fizetést kapok. Egyelőre elégedett vagyok itt, és a munkatársak is kedvesek.

Véletlenül vetek egy pillantást Karára, mielőtt letelepednék a fülkémben. Látta, hogy bejövök, de már nem tűnik túlságosan kíváncsinak. Azt hiszem, így a legjobb. Jobb pasit érdemel nálam.

Második fejezet

 

Fordította: Aemitt

 

A nap telefonhívások sűrűjében telik, és én túl sokszor veszítem el a türelmemet ahhoz, hogy megszámoljam. Nem az ügyfelek hibája, hanem Billé, az új igazgatóé, aki azt hiszi, hogy ha csak körbejárja a fülkéinket, akkor hirtelen mindannyian olyan produktívak leszünk! Tegnap három ember mondott fel, és én is számolom a napjaimat. Csak abban reménykedek, hogy a srác, akivel két óra múlva találkozni fogok, egy normális pasi és meg tudunk egyezni a lakást illetően.

Hat órakor elkezdem összepakolni a cuccaimat, felkészülve az indulásra. Már korábban elkezdtem volna pakolni, de Bill még tíz perce is körbesétált. Az egyik farmerom farzsebébe dugom a telefonomat, a másikba pedig a pénztárcámat, aztán felkapom a kocsikulcsomat, és a mutatóujjam köré tekerem. Amikor megfordulok, hogy elinduljak, Kara előttem áll, és egy apró szisszenés hagyja el a számat.

– Megijesztettelek – mosolyodik el.

– Megleptél – válaszolom. – Ha közelebb lettél volna, talán véletlenül a lábadra léptem volna.

Felkacag, idegesnek látszik. Jaj, ne, kérlek, ne hívj el randira. Tényleg nem akarom visszautasítani. Olyan kedves ember.

– Ben meghívott egy buliba szombaton.

Ó! Az a buli.

– Azt mondta, te is ott leszel – teszi hozzá.

A fenébe Ben. Ezt már azelőtt elmondta neki, hogy beszélt volna velem? Biztos azt hitte, hogy elfogadom, és elmegyek a partira, aztán talán összejövök Karával.

Már látom is a tervet, amit kieszelt. Találkoznék Karával, és azt mondanám, hogy hé, fura, hogy itt találkozunk, aztán meg dugnánk egymással a naplementébe. Csakhogy ez nem fog megtörténni, se a buli, se a szex.

A fenébe is, Ben! Te és a nagy szád. Értékelem, amit tenni próbál, de ez most egyáltalán nem a megfelelő pillanat.

– Nem, sajnálom. Nem leszek ott a partin – válaszolom, remélve, hogy nem csalódott túlságosan.

De igen, mert a mosolya eltűnik, és az arca kipirul. – Ó! – Szünetet tart. – Oké. Azt hittem, hogy... ööö... bocsánat, hogy azt feltételeztem – dadogja. – Úgy értem, Ben azt mondta nekem... – elakad, és a padlót bámulja.

– Igen, valószínűleg azt hitte, hogy megyek. Mentem volna, de van néhány személyes ügy, amit el kell intéznem. Valami utolsó pillanatban felmerülő dolgok, amiket nem láttam előre, úgyhogy már nem tudok csatlakozni a bulihoz.

Abszolút béna kifogás, de próbálom menteni a bőrömet, és nem hozni őt túlságosan zavarba, mert egyértelmű, hogy szörnyen zavarban van, és én is.

– Értem. Talán majd máskor? – kérdezi.

– Talán.

Bólint, és távozik, visszamegy a fülkéjébe a táskájáért. Megvárom, amíg kilép az irodából, és, amint messziről hallom a lift csilingelését, én is távozom. A következő lifttel a parkolóba megyek, és beszállok a kocsimba.

Üzenetet küldök Bennek, és korholom a helyzetért, amit okozott. Bár nagyra értékelem, hogy vigyáz rám, nem akarom, hogy Karának, vagy bármely más nőnek sugalljon rólam bármit is.

A lakásom felé vezető úton megállok bevásárolni, veszek néhány zöldséget a salátához és néhány lefagyasztott, előre elkészített ételt is azokra a napokra, amikor túl lusta vagyok főzni. Még korán van, így van időm gyorsan elkészíteni valamit, mielőtt Jayden megérkezik.

Hazaérve leparkolom a kocsit, és felmegyek a lépcsőn, majd bemegyek az épületbe. Úgy tűnik, a főbérlő is megérkezik a lakására, és köszönök neki, miközben előhúzom a lakáskulcsomat. Kedves férfi, hatvanas évei végén jár, mindig vidám és készséges a pletykálkodásra. Engedi, hogy kiválasszam ki lesz a lakótársam, és bízik benne, hogy a megfelelő embert választom. Örülök neki, mert egy lakásban ragadni egy olyan emberrel, akit nem kedvelek, a legnagyobb rémálom.

Kinyitom a lakás ajtaját, és a bevásárlószatyrot a padlóra teszem, mielőtt becsukom az ajtót. Elég nagy, kétszobás lakás, nappalival, tágas konyhával és fürdőszobával. Azért választottam ezt, mert közel van a munkahelyemhez, még ha egy kicsit drága is. Egyedül is megengedhetném magamnak, de minden hónapban egy kicsit szorít a helyzet.

Megnézem az időt a telefonomon. Egy óra van Jayden érkezése előtt. El kell kezdenem a vacsorakészítést, ezért gyorsan átöltözöm. Leveszem a nyakkendőt, az öltönyt és az inget, ami a munkámban kötelező, még akkor is, ha egész nap egy átkozott fülkében ülök, és lecserélem egy melegítőnadrágra és egy pólóra.

Megállok az előszobai tükör előtt, és végigsimítok kusza hajamon. Soha nem marad egy helyben, és a fésű nem használ rajta. Ben szerint a nők imádják a kócos hajat. Megállok, és elgondolkodom, milyen hajat szeretek egy férfiban. Talán egy kicsit hosszú, oldalra fésülve, hátul rövidebbre vágva? Huh. Nem is tudtam, hogy van ízlésem, hogy milyen legyen egy férfi haja.

Megrázom magam az álmélkodásból, visszamegyek a konyhába, és beteszem a sütőbe az egyik előre elkészített ételt. Valamiféle lasagne, ami a csomagoláson étvágygerjesztőnek tűnt, de most, hogy ránézek, már nem annyira. Remélhetőleg a sütő megteszi a hatását, és jó íze lesz. Felaprítom a zöldségeket, az olajjal, az ecettel együtt az egészet egy tálba szórom.

Jó illata van, de nem akarom, hogy Jayden úgy érezze, mintha egy gyorsétterembe érkezett volna, ezért nyitva hagyom az ablakot, amíg eszem. A környék csendes, csak néhány autó dudálása hallatszik a távolban, és néhány gyerek játszik a szomszédos ház előtt. Felhős lett az idő, úgyhogy ma este valószínűleg esni fog, kicsit megtisztítja a levegőt.

Miután végeztem a vacsorával, feltakarítok magam után, és leülök a kanapéra, a telefonomat böngészem, miközben Jaydenre várok. Pontban nyolc órakor kopogtatnak az ajtómon, én pedig felállok, és az előszoba felé indulok, hogy kinyissam.

Abban a pillanatban megdermedek, ahogy meglátom őt.

Szent szar, de dögös. Soha nem gondoltam még így egy srácra sem, de a fenébe is, remekül néz ki. Magas, jó testalkatú, fekete bőrdzseki simul erős izmaihoz, és egy vékony, szűk kék póló mutatja tónusos mellkasát és hasizmait. Füstös, szürke szemei rám szegeződnek, és széles mosollyal néz rám, mielőtt kezet nyújtana nekem, hogy megrázzam. – Szia, Jayden vagyok.

Gödröcskék formálódnak a szája sarkában, és azon kapom magam, hogy úgy bámulom, mint egy totális idióta.

– Levi vagyok – sikerül kinyögnöm.

– Örülök, hogy megismerhetlek, Levi. Szabad? – A hangja mély és dübörgő, és villámcsapásként fut végig a gerincemen.

Rádöbbenek, hogy szegényt az ajtóban állva tartottam, ezért félreállok, és egy kínos, bocsánatkérő mosollyal jelzem neki, hogy jöjjön be. Így kell ezt csinálni, te idióta. Hagyd, hogy azt higgye, valami furcsa alak vagy, aki a lakása ajtajában bámulja az embereket.

– Szóval... ez a lakás – mondom. Abszolút zseniális. Persze, hogy ez a lakás.

Belép, kezét a fekete farmerja első zsebébe dugva. Basszus, de jól áll neki. Nekem is ilyen jól állnak a ruhák? Hetente néhányszor konditerembe járok, hogy formában tartsam magam. Ugyanolyan magas is vagyok, mint ő, de valahogy sosem érzem azt a magabiztosságot, amit Jayden sugároz. Talán mégiscsak kellene, elvégre Kara érdeklődött irántam, és ő egy gyönyörű nő.

De vajon érdekelne-e egy olyan valaki, mint Jayden?

Várj csak! Mi a faszért gondolok most erre. Koncentrálj, Levi, te idióta. Vendéged van. Mutasd meg neki az istenverte lakást.

Odalépek elé, és igyekszem barátságos képet vágni. – Ez itt a nappali. Ritkán használom, mert nem igazán szoktam tévézni. – Bólint, majd a konyha felé veszi az irányt, így folytatom: – A konyhában minden készülék új. Minden a legmodernebb. A főbérlő nagyon vigyáz az épületre.

– Ez jó – mondja Jayden. – Láttam már borzalmas helyeket. Penész a falakon. Csótányok.

– Nincs penész, nincsenek csótányok – ígérem neki, és ez igaz is.

– Szeretném látni a hálószobát.

– Hát persze – mondom, és átvezetem a nappalin, majd végig a folyosón, ahol a két hálószoba van. Kinyitom az ajtót, és beengedem.

Alapvetően egyformák, ami a bútorokat illeti, de az enyémben persze ott vannak a saját cuccaim. Egy nagy ágy középen, két éjjeliszekrény mindkét oldalon. A szemközti falon egy magas szekrény, a sarokban pedig egy kis asztal egy székkel. A saját asztalt most leginkább csak a cuccok tárolására használom, de hasznos, ha otthon dolgozom, amit meg kellene próbálnom, hogy ne csináljam annyiszor.

– Ez szép. Tiszta – jegyzi meg Jayden.

– Bár a szoba ki van takarítva, még sosem használták – magyarázom. – Eredetileg a főbérlő két embert akart idehozni, de az egyikük az utolsó pillanatban lemondta. Egyedül maradtam, és fedeztem a bérleti díjat. Mostanában kicsit szűkös a pénzem, ezért úgy döntöttem, mégiscsak szerzek egy lakótársat.

– Értem. – Jayden felém fordítja a fejét. – Hol dolgozol? Ha szabad kérdeznem.

Ezüstszürke szemei mintha mélyen a lelkembe látnának, és az arcom kipirul a sok furcsa gondolattól. – Egy utazási irodában.

– Szabadúszó grafikus vagyok – mondja, mielőtt megkérdezhetném. – Többnyire otthonról dolgozom, úgyhogy a legtöbbször itthon leszek. Az egyetlen kivétel az, amikor az ügyfelek személyes találkozókat igényelnek.

– Jól hangzik. Kilenctől hatig az irodában vagyok, bár tervezem, hogy hamarosan munkahelyet váltok.

Jayden végigsimít az ujjaival a haján, én pedig lenyűgözve figyelem. Csak most jut eszembe, hogy pontosan olyan frizurája van, mint amilyenre korábban gondoltam. Fésülve az egyik oldalra, és hátul rövidebbre vágva. Ahogy az ujjai végigsimítanak a hajszálakon, és a mosoly, amit felém villant, amikor rajtakap, hogy bámulom, lüktetést küld az ágyékomba.

Elpirulok, úgy érzem magam, mintha valami ostoba tinédzser lennék, nem pedig egy felnőtt férfi, és megköszörülöm a torkomat.

– Szóval, mit gondolsz? – kérdezem.

– Nagyszerű. A legjobb, amit eddig láttam. Beköltözöm, ha megengeded. – Rám kacsint, ami még furcsább dolgokat művel az ágyékommal.

– Király – válaszolom, a hangom vékonyabb, mint szeretném.

Érdekes lakótárs lesz.